Korai hajnal

Még darabos a mozdulatom a fáradtságtól, de készülök, lassan indulnom kell. Mint egy eszkimó, úgy beöltöztem a hideg miatt, így bártan kilépek az ajtón. Orrszőrzetem abban a pillanatban megfagy, amint az első slukk levegőt eljut a tüdőmbe. A jeges lég rögtön felébreszti a még alvó sejtjeimet is, agyam koncentrál újra. Temérdek csend vesz körül. Az életnek apró jelét sem látni ilyenkor. Arcommal a csípős szél incselkedik, szememből a könny gördül, megadva magát a hűs akaratnak. A meztelen fák ágait csipkébe öltözteti a zúzmara, kecsessé téve a vegetáló valóságot. A köd elhatalmasodása mögött csak sejteni lehet a hold sziluettjét. A talpam alatt elfelejtett recsegni a hó, a csend mozdulatlan marad. Megnyugodtam. Elindultam egy úton, ami nem ér véget, mégis várom az izgalmakkal teli utazást. Szebb, jobb mindennapok előtt állok. Rajtam múlik.